No image

Sörgőzös mesevilág: vendégként nézhettünk be a sörgyártás rejtelmeibe

Király Csaba
5 hónapja 0 komment
Megosztás:

A Borsodi Sörgyár ugyan Magyarország legfiatalabbja a piacon, ennek ellenére impozáns produkciós mutatókkal büszkélkedhet, és jelentős fejlesztéseket tervez. A cég hivatalos eseményen mesélt eredményeiről a sajtó munkatársainak, valamint az érdeklődőknek. Később vezetett gyártúrán tekinthettük meg a sör készülésének útját, és megkóstolhattuk a legújabb terméket is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Borsodi sör sokaknak a helyi identitás részét képzi, kicsit olyan, mint a DVTK. Így egy sörszerető embernek eljutni a gyárba, és végigjárni a folyamatokat, olyan, mint egy „szentélybe” betekinteni.


Minőségi és mennyiségi fejlődés

Hatalmas gyártóegységek, impozáns látvány fogadja a látogatót. Erre szükség is van, hiszen a cég évi 360 millió korsónyi, azaz 1,8 millió hektoliter sört állít elő. Mint Vuleta Zsolt ügyvezető elmondta, követik a fogyasztók igényeit, és azt tapasztalják, Magyarországon egyre erősebb a sörkultúra. Az emberek a minőségi termékek felé fordulnak. Új ízekkel reagálnak, mint legújabb termékük.

Németh András sörfőző megtiszteltetésnek vette, amikor felkérték a feladatra. A kétféle komló felhasználásával készült, aranybarna világos sör valamiféle esszenciája akar lenni a gyár 45 évnyi produkciós tapasztalatának, ide értve a mindenkori munkatársak szakmai szeretetét munkájuk iránt – magyarázta. Azt döntse el az olvasó, hogy megkóstolva érzi-e mindezt.

A minőségi fejlesztés mellett a mennyiségre is hangsúlyt fektet a Borsodi Sörgyár. Első lépésként új palackfejtő-gépbe ruháztak be, aminek köszönhetően évi kétmillió hektoliterre növelhetik üzemük kapacitását. Ezzel egy 28 éve működő gépet cserélnek le a piacon jelenleg elérhető legmodernebb típusra.

Túra a sörgyártás rejtelmeibe

A gyártúrán – amire bárki bejelentkezhet – végigkövethetjük az ital készülésének fázisait, és olyan meglepő rejtélyekre derül fény, mint hogy a „léhűtő” vagy a „peches” kifejezések a söriparból származnak. Utóbbi például a kátránnyal kikent régi fahordóktól ered, hiszen egy idő után lekopott a szigetelőanyag, amit németül pechnek hívtak. Ha ebből egy véletlenül bekerült a sörbe, akkor az az adag peches lett.



Mindemellett lenyűgöző látványt nyújtanak a hatalmas gépek, vagy az automatizációnak köszönhetően futószalagon töltődő sörösüvegek. A különböző kémiai folyamatokból kicsapódó illatok nyomokban az italra emlékeztetnek, így olyan, mintha a látogató sörgőzös ipari mesevilágban járkálna.



Az élményt megkoronázza az újonnan átadott kicsi sörfőző berendezés, amit a látogatók is kipróbálhatnak, és akár saját receptjüket követve készíthetnek sört.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?