No image

Egy nagy esemény jól kivágott része

Novák Krisztina
2 hónapja 0 komment
Megosztás:

Március tizenötödike nem csak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepe, hanem a Magyar Sajtó Napja is egyben. Az idei ünnepségen Uri Mariann az Észak-Magyarország, a Borsod Online, és a borsodi Hírek360 főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket.

A miskolci Szinvaparkban immár második alkalommal megrendezett Sajtófotó Kiállításon az Észak-Magyarország négy fotóriporterének, Ádám Jánosnak, Bujdos Tibornak, Kozma Istvánnak és Vajda Jánosnak az érdekes, izgalmas és elgondolkodtató alkotásait lehet megtekinteni. A főszerkesztőnő azt is elmondta, hogy a 2019-es év különös fontos az Észak-Magyarország életében, hiszen a lap ebben az évben ünnepli fennállásának 75. évfordulóját.

Az ünnepélyes megnyitón Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a világhírű Robert Capa szavaival gratulált a fotósoknak: "Egy-egy nagy esemény jól kivágott része többet képes megmutatni a valóságról olyasvalakinek, aki nem volt jelen, mint a kép egésze." A megnyitó után díjátadó következett. A szerkesztőségi titkos szavazás alapján idén Berecz Csaba, az Észak-Magyarország sportrovatának rovatvezetője vehette át az Év Újságírója díjat.

Novák Krisztina

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát! ​ ​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?