No image

Állásbörze a Kelettel, már Mátészalkán is!

Nánási Anita
6 napja 0 komment
Megosztás:

Mátészalkán debütált a Kelet Állásbörze: most először szervezték meg a megyeszékhelyen kívül az álláskeresők és munkáltatók találkozását szolgáló rendezvényt.

A település Városi Sportcsarnokában állították fel standjaikat a kiállítók május 15-én, hogy munka- vagy képzési lehetőséget kínáljanak mindazoknak, akik szeretnének belépni, visszatérni a munkaerőpiacra, esetleg a jelenleginél számukra megfelelőbb állást keresnek.

A rendezvény hivatalos megnyitóján Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja elmondta: 2010 óta országosan 820 ezerrel, ebből megyénkben 65 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Hozzátette: a Kelet Állásbörze alkalmat ad arra, hogy a a munkavállalók és a munkáltatók egymásra találjanak.

Dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere kiemelte: ezelőtt 4-5 évvel még 8,5 %-os munkanélküliség volt a Mátészalkán, amely napjainkra a felére csökkent. Sőt: a mátészalkai ipari cégek munkaerőhiánnyal küzdenek, melyen minden lehetséges módon segíteni kell, és a Kelet-Állásbörze is egy ilyen eszköz lehet.

– Pár perccel ezelőtt jöttünk, eddig még csak egy helyen érdeklődtünk – mesélte az egyik látogató, Bálint József, aki Nagyecsedről érkezett családjával. – Szeretnénk minden standnál körülnézni és megtudni, hogy milyen lehetőségek vannak.

A standoknál akár hasznos tanácsokat is begyűjthettek az álláskeresők.

– Nagyon érdekes állásajánlatokat hoztunk, így aki munkát keres, vagy épp váltani szeretne, mindenképpen érdemes ellátogatnia a standunkhoz – mondta el Kokkonen Mónika, az Int-Solution Kft. kirendeltségvezetője. – Emellett "CV-szervízzel" is készültünk: tanácsadóink segítenek kihozni a legtöbbet az önéletrajzokból.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?