No image

Béres Alexandrával mozogtak

Nánási Anita
1 hónapja 0 komment
Megosztás:

A sztártréner szerint kemények a nyíregyházi lányok!

Nyíregyháza. Béres Alexandra már szinte hazajár a szabolcsi megyeszékhelyre: a Mozdulj Nyíregyháza keretein belül már többször is tartott profi, izzasztó tréningeket. A programsorozat hat éve fut a településen, az egykori fitnesz-világbajnok ennek megünneplésére érkezett a Fittszületésnap nevű rendezvényre a Continental Arénába. A sportolni vágyó nyíregyházi közönség egy gymstick-bemelegítés után mozoghatott együtt a sztáredző hatvan perces edzésén.

Negyedjére mozdultak együtt

– Nem először érkeztem a Mozdulj Nyíregyháza! programjára, így már ismerem a visszajáró vendégeket és tudom, mire képesek – mondta el kérdésünkre Béres Alexandra. – A Fittszületésnapra egy zsírégető-jellegű súlykontroll edzéssel készültem, amely egy picit keményebb volt, mint az elmúlt alkalmakkor. Igyekeztem a hangulatos, latinos zenére egy mindenre kiterjedő órát tartani: nem csak a problémás testrészeket dolgoztattuk meg, hanem külön figyelmet fordítottunk a mélyizmokra, a tartásjavításrs és az intim izmokra.

A sztártréner már negyedjére hozta el a nyíregyháziaknak a mindent átmozgató edzéseit, és mindegyik alkalommal megtöltötte az aréna küzdőterét.

– A nyíregyházi lányok nagyon kemények és igazán szorgalmasak: mindig időben itt vannak és odateszik magukat! Rengeteg pozitív visszajelzést kapok tőlük, mindez sugárzik a szemükből és a mosolyukból is, ezért is imádok ide jönni – tette hozzá a Béres Alexandra.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...

További videók
HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?