No image

Fiatalok is kaszát ragadtak Újvárosban

Kiss Dóra
2 hónapja 0 komment
Megosztás:

A minőség és a gyorsaság is számított a XIX. Kézi Aratóversenyen.

Szombat reggel a Rákóczi Olvasó Népkör székhelye elől csikósok kíséretében lovasszekéren és traktoron indultak el az aratók a Balmazújváros hátárában lévő búzatáblára. Tavaly már fesztiváli kereteket kapott a megmérettetés, így a délelőtti munka után, a nap második felében a szórakozás és kulturális programok is előtérbe kerültek.

– Az aratóversenyt azzal céllal a indítottuk, hogy a hagyományokat felelevenítsük, a fiatalok megismerjék, milyen volt régen az aratás” – beszélt az előzményekről Szabó Ferenc, a népkör elnöke.
Az idei versenyen kilenc csapat mérettette meg magát, egy csapat három főből állt; egy kaszásból, egy marokszedőből és egy kévekötőből. Egy óra állt rendelkezésükre a 130 négyzetméteres tábla aratására.



A versenyzők között több, húszas évei előtt álló kalapos legénnyel is találkoztunk, de természetesen az idősebb korosztály is képviseltette magát. Kertész Sándor, a Búzavirág nevet viselő csapat kaszása már 15 éve vesz részt az újvárosi versenyen, sőt, többfelé is eljárnak aratóversenyekre, rendszerint dobogós helyezést érnek el. – Hét éve vagyok ezzel a csapattal, ez idő alatt 22 helyen voltunk. Nem az a fontos, hogy nyerjünk, hanem hogy közösségben legyünk, a hagyományt őrizzük és továbbadjuk – mondta Szarvas Imréné, a csapat marokszedője. – Nagyon sokszor azt gondoltuk, hogy öregek vagyunk, feladjuk, de amikor a következő évben felvetődik, hogy lehet menni aratni, csak megyünk tovább, hisz még egészségesek vagyunk.

Ezt figyelte a zsűri

Öttagú zsűri pontozta a csapatok munkáját, a kaszakalapálásától egészen a kévekötésig.
– Először a kaszakalapálását figyeljük, a legfontosabb, hogy a kasza éle ne legyen hullámos, kiegyenlítést itt kell elvégezni a kijelölt tábla szélén. A kéve megkötéséhez kötelet kell készíteni, ennek megfelelő rugalmassággal és olyan sodrással kell rendelkeznie, hogy a kéve ne essen szét. A tarló magassága is fontos, minél kevesebb szál maradjon vissza. A kéve minőségénél arra is figyelünk, hogy mennyire egyenletesen vágta le a kaszás, hogy lett az összeszedve, mennyire egységes – ismertette az értékelés szempontjait a zsűri elnöke, Gencsi Zoltán, aki már ötödik alkalommal vett részt a zsűriben.

Kiss Dóra

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért fel iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?