No image

Gondolatok a papíron

Nánási Anita
3 napja 0 komment
Megosztás:

A nyíregyházi kisfiú eddigi művészeti eredményei csodálhatóak meg a megyei könyvtárban.

– Már az óvodában is nagyon sokat rajzoltam, aztán első osztályos koromban a Garabonciás Művészeti Iskola óráin kezdtem el ezzel komolyabban foglalkozni. A rajzaimat elküldték különböző versenyekre, melyek közül többet meg is nyertem. Egyik legnagyobb eredményem a Földművelésügyi Minisztérium pályázata, ahol harmadik lettem, és a minisztériumban vehettem át a díjat és az oklevelet – mesélte lapunknak Vincellér Anton. A mindössze 13 éves fiú önálló kiállítását a napokban nyitották a megyei könyvtár harmadik emeletén.

Folyamatos fejlődés

Anton az Eötvös József általános iskolában kezdte, majd az Apáczai Csere János Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában folytatta tanulmányait. Mindkét intézményben kapcsolatban maradt a miskolci székhelyű Garabonciás iskola grafikai képzésével, ahol Somfainé Dávid Judit tanárnő mentorálásával tanulta az önkifejezés módszerét, illetve a színek és formák helyes megjelenítését.

– Talán állatokat szeretek a legjobban rajzolni. Eddig festékkel dolgoztam a legtöbbet, de már ceruzával és más technikákkal is szoktam alkotni – árulta el kérdésünkre Vincellér Anton. – Azért szeretek rajzolni, mert a gondolatainkat, melyek megfogalmazódtak bennünk, ezzel végre letehetjük a papírlapra.

A fiatal tehetség hozzátette: bár csak hobbiszinten foglalkozik a grafikával, szeretné a lehető legtöbbet kihozni magából. A tárlaton az utóbbi hat évben készült alkotások válogatását tekintheti meg a közönség, amelyeken keresztül a fiatal művész fejlődése is figyelemmel kísérhető.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...

További videók
HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?