No image

Így készül a Spárga-tengeralattjáró!

Nánási Anita
4 hónapja 0 komment
Megosztás:

A nyíregyházi Burattino Bábszínházban jártuk, ahol a társulat tagjai a Spárga-tengeralattjáró című mese bemutatójára készülnek. A folyamatos próbák mellett saját kézzel készítik a díszletet és a bábokat.

A mesedarab egy körülbelül húsz éves alkotás, üzenete azonban ma is aktuális - sőt, talán jobban, mint bármikor: a természet szeretete és védelme áll a középpontban. A történet szerint a környezeti változások miatt felmelegszenek a vizek, ami kedvez az algáknak és moszatoknak. Hamarosan elszaporodnak és a világ meghódítását tűzik ki célul, mindez pedig hatással van a tóban élő halakra, rákokra, békákra, és a vízparti verébcsaládra is.

– A cím hasonlít a Beatles együttes Sárga tengeralattjáró című számára, így terveink szerint ez a dal is felcsendül majd valamilyen formában a darabban – avatott be minket a részletekbe Kerekes János, a Burattino Bábszínház vezetője. – Korábban volt rá példa, hogy szerződtettünk díszlet- és bábtervezőt, de ezúttal saját magunk készítünk el mindent. Amint lehet látni, épp "kirakodóvásár" van: különböző tüllök és selymek közül válogatunk.

Kerekes János hozzátette: a díszlet elkészítése egy képlékeny folyamat, sokszor munka közben születnek az új ötletek. Ugyanakkor buktatókkal is szembe kell nézniük: például egy, a víz alatti világ megidézéséhez vásárolt anyagról már csak a színháztermük megvilágításánál derült ki, hogy túl opálos, így egy másikat kellett keresni. Ottjártunkkor is berregett a varrógép, és különböző textilek kerültek fel a paravánra.

– Nem sokan vagyunk, így nálunk mindenki csinált mindent: akik most varrnak-szabnak, azok egy óra múlva próbálni fognak – mesélte a bábszínház vezetője. – Előfordul, hogy más-más elképzeléseink vannak egy meséről, mint ahogyan egy festményről is mindenkinek más jut eszébe. Mindez azonban nem szül vitát , hanem inspiráljuk egymást, a végén pedig színesebbé, érdekesebbé tesszük a darabot.

A Spárga-tengeralattjárót április 28-án mutatják be Burattino Bábszínház pódiumán, de május 18-án, a nyíregyházi Szelektív Szombaton szabadtéri előadásként is megtekintheti a nagyközönség.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?