No image

Jó időben és jó helyen - a Kelet Állásbörzén jártunk

Nánási Anita
9 hónapja 0 komment
Megosztás:

Közel hatvan kiállítóval azokat az érdeklődőket várták szerdán a Kelet Állásbörzén a nyíregyházi Continental Arénában, akik szeretnék a számukra legmegfelelőbb lehetőséget megtalálni a munkaerő piacon.

– Bízom abban, hogy akik ellátogatnak kiállításunkra, néhány nap múlva úgy érzik majd, hogy jó időben voltak jó helyen – mondta a megnyitó ünnepségen M. Magyar László, a szervező Kelet-Magyarország megyei napilap főszerkesztő-helyettese. – Azt kívánom nekik, hogy következő állásbörzénken már ne találkozzunk: hiszen ez azt jelentené, hogy már van kenyérkereseti lehetőségük.

– Új módszereket kell bevezetni a toborzásban – nyilatkozta a rendezvényen dr. Karakó László, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról, hogyan lehetne közelebb hozni egymáshoz a munkaerő kínálatát és keresletét. – Ezzel kapcsolatban egy új programot indítottunk.

Hozzátette: a kísérleti jelleggel Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben működő projekt célja, hogy ötvenezer ember kerüljön be az elsődleges munkaerőpiacra az elkövetkezendő tizennyolc hónapban. Megyénkben a kisvárdai lehet az úgynevezett „pilot járás".

A börzére az állást kínáló cégek és a képzéseket népszerűsítő oktatási intézmények mellett olyan kiállítók is érkeztek, akik a munkáltatók és az álláskeresők egymásra találásán dolgoznak.

– Munkaerő-közvetítéssel és kölcsönzéssel foglalkozunk elsősorban – mondta el Kokkonen Mónika, az Int-Solution Kft. kirendeltség-vezetője. – Szeretnénk a jövő generációját felkészíteni a munka világára. Felvettük a kapcsolatot iskolákkal, s lesz egy karriertábor programunk is.

NA

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?