No image

Kígyózott a sor a csegei halászléért

Kiss Dóra
2 hónapja 0 komment
Megosztás:

Három tonna halból főzték idén a hagyományos és a korhely halászlevet.

Hétvégén tartották a 11. Tiszacsegei Halászlé Fesztivált, ahol a kilátogatók egy napig féláron juthattak a méltán híres leveshez. A csegei halételek megismertetése miatt hívta életre a helyi halászcsárda a rendezvényt. Az elmúlt években ugyan nőtt a halfogyasztás, de a magyar átlag még mindig távol áll a nemzetközitől – az biztos, ez nem a csegeieken múlik, hiszen szombaton is több ezer adag halászlét főztek.

Évről évre növekvő érdeklődés övezi a rendezvényt, ennek megfelelően egyre több étellel készülnek, idén három tonna halból készült a hagyományos és a korhely halászlé.
– Minden évben többen és többen vannak, és akármennyire megnöveljük a létszámot – most is több mint húszan osztják halászlevet –, annyian jönnek, hogy nem tudunk gyorsabban adagolni. Van, aki 40-50 percig sorban áll a halászléért – mondta Nagy Sándor, a rendezvény szervezője és megálmodója.

A szakácsok hajnal óta a sátor alatt kialakított szabadtéri konyhába szorgoskodtak, hogy frissen főtt halászlé kerülhessen vendégeik tányérjába. – Összesen tizenkét, 60-80 literes üstöt raktunk fel, ezeken túl pedig van egy 200 literes kombi pároló gőzüstünk, ezt ma már háromszor forgattuk meg – tudtuk meg Ferge Attilától, a főszakácstól.

Nem olyan sűrű, mint a szegedi

- A csegei halászlének megvannak a maga fortélyai, a recept megmarad a mi titkunknak. Azért nem halászlé főző fesztivált csináltunk, hogy mindenki a mi főztünket kóstolja meg, és ez az íz legyen a szájában. Nem olyan sűrű mint a szegedi, viszont bőven van benne alapanyag, az ízesítés is sajátos, ezt nagyon szeretik az emberek.

Frissen sütött keszeget és halpatkót is kóstolni lehetett Tiszacsegén, ahol igazi vásári forgatag alakult ki. Az ételek mellett kulturális programokkal és koncertekkel is készültek a szervezők, valamint első alkalommal tartottak repülőshow-t a Tisza fölött.

Kiss Dóra

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért fel iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?