No image

Nézz körbe velünk a kisvárdai stadionban még az első meccs előtt!

Nánási Anita
2 hete 0 komment
Megosztás:

Hamarosan lejátsszák az első meccset a kisvárdai stadionban: a hazaiak Ferencváros csapatát fogadják augusztus 11-én, szombaton. A helyszínre elvittük 360 fokos kameránkat, hogy még a mérkőzés előtt körbenézhessetek!

Várkerti Stadion

Révész Attilától, a Kisvárda Master Good sportigazgatójától megtudtuk: az aréna összesen 2993 szurkoló fogadására alkalmas.

– Azt gondolom, hogy bár ez a stadion nem a legnagyobb, de a helynek tökéletesen megfelelő, az igényeinket maximálisan kielégítő gyönyörű épület – tette hozzá. – Az épület funkcionalitása elsősorban a versenyidőszakra szól. Két versenyöltözőnk van, egy vendég és egy hazai, és természetesen a szükséges kiegészítő létesítményekkel is rendelkezünk.



Révész Attila elmondta: a Várkerti Stadionban többek között játékvezetői szobák, sajtószoba, orvosi szoba, doppinglabor és mosórészleg is helyet kapott. Mindezeket a szombati mérkőzés alkalmával már birtokba is vehetik a játékosok és a szakemberek.



– Egy mérkőzést már elhalasztottunk a Honvéd ellen – mondta. – Bár hazai pályán kellett volna játszanunk, megcseréltük a pályaválasztói jogot. Most a Ferencvárossal, Magyarország legnépszerűbb csapatával tudjuk felavatni a stadiont. Ez a mérkőzés méltó nyitányt garantál nekünk!



NA

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?