No image

"Olyan szép kis falu volna"

Kiss Dóra
6 hónapja 0 komment
Megosztás:

Kórósszigeten jártunk, a Debrecentől csaknem 70 kilométerre lévő – Csökmő közigazgatása alá tartozó –, elnéptelenedő kis faluban. A 47-es útról tértünk le a mintegy 35 lakost számláló településre, s nem tudtuk, mire számítsunk, találunk-e otthon valakit. Szerencsénk volt, nem sokkal 11 óra előtt érkeztünk, ilyenkor megindulnak a lakosok, hiszen ekkortájt jön a bolt a faluba.

Az éppen kapuján kilépő Tóth Lászlót szólítottuk meg, hogy meséljen egy kicsit Kórósszigetről. Mondta, most nem ér rá, mert megy vásárolni, de utána tudunk beszélni. Válasza érhető volt, hiszen ha lemarad az árut hozó autóról, csak másnap tudja pótolni, ami hiányzik otthonról. Addig körbejártuk a néhány utcás települést, és amint letértünk a főútról, nyoma sem volt aszfaltnak, a szekérút közepén kinövő gaz súrolta az autó alvázát.



Egyre több az üres telek

Az utcák foghíjasak, s már messziről lehet látni, melyik házban laknak. Néhány portánál a tavasz beköszöntével derékig érő fű fogadott minket, szinte minden harmadik házon kint állt az eladó tábla, s ha nem kel el a ház, akkor általában az a sorsa, hogy összedől.

Tóth László 2012-ben költözött a faluba, azóta küzd ugyanazzal a problémával. Mikor megvásárolta az ingatlanját, tudomása szerint a Váci utca 10–12. alatti telket vette meg. Azonban kiderült, hogy Kórósszigeten három porta is hivatalosan a Váci utca 4. szám alatt található, köztük a Laci bácsié is.
– Az Ölyvös-csatorna felől van számozva ez az utca, az enyém volna a Váci utca 4., de annak idején megfordították a számozást, így egy másik ház is ugyanezt a számot viseli, valamint a vadászház is Váci utca 4. szám alatt van papíron, pedig az soha nem volt a Váci utcán. Emiatt nem tudok internetet beköttetni, nem tudtam lakhatási támogatást igényelni, mert a rendszerben többen vagyunk bejelentve ugyanoda – panaszolta Laci bácsi.

Ha valamit intézni akarnak

Nincsenek egyszerű helyzetben azok a kórósszigeti lakosok, akiknek nincs gépjárműjük.
– A busz reggel fél 7-kor megy be Csökmőre, vissza fél 4-kor jön, addig semmi nincs. Valamikor volt napközben is, de már az is megszűnt – mesélik a lakosok.
Szeghalomba, Csökmőre mennek vásárolni azok, akiknek van autójuk, hiszen a mozgóboltban jóval drágábban tudják megvenni a portékát, a készlet pedig a helyszűke miatt igen hiányos.

A falu közepén egy nagy réten düledező épület állt, mint kiderült, egykor kultúrházként funkcionált.
– Gazsó Pista bácsi mondta, hogy mikor sokan laktak Kórósszigeten, ott táncoltak. Kihaltak az emberek, mindenki elment, mert itt nincs munka – csatlakozott be a beszélgetésünkbe Varga Sándorné.
Aki dolgozni akar, az bejár Csökmőre, Berettyóújfaluba, Szeghalomra. Annak a néhány gyereknek pedig, aki itt nevelkedik, el kell mennie a szomszéd települések egyikére tanulni, hiszen évtizedekkel ezelőtt bezárt az iskola.

Az egykori kultúrház Kórósszigeten


Apró színfoltok

A falu szélén régóta működik egy komoly családi gazdaság, de munkahely ott sincs. A vadászház azonban vonz embereket Kóróssszigetre, a falubeliek elmondása szerint külföldi, főként német vadászok jönnek ide három–négy napra, hiszen rengeteg vadállat van, az őzek fel is szoktak menni a kertbe.
– Legalább van egy kis élet – mondja Laci bácsi. – Ez olyan szép kis falu volna – csatlakozik rá Varga Sándorné –, sokan szeretnének ilyen helyen lakni, de innen se ki, se be. Hiába gyönyörű a környezet, de ha esik az eső, akkor ide nem jön be.
Évek óta remélik, hogy megcsinálják az utakat, hiába töltik fel törmelékkel, csapadékos időben nehézkes a közlekedés. S hogy mi lehet Kóróssziget sorsa? Varga Sándorné szerint „innen ki lehet halni”.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!



​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?