No image

Porondon a szépségek!

Kiss Dóra
4 napja 0 komment
Megosztás:

Izrael nyerte a nemzetközi szépségversenyt Debrecenben.

Szombat este felgördült a függöny, és kezdetét vette a White Circus Night a Kishegyesi úton felállított cirkuszi sátorban. A nemzetközi tehetségkutatóval egybekötött szépségverseny indulói közt a Debreceni Egyetem külföldi hallgatói jutottak főszerephez. Tóth Valentina, a szépségverseny főszervezője korábban a Hírek360 stábjának elmondta, a versennyel az a célja, hogy az egyetemen tanuló külföldi diákok különlegességét és tehetségét előtérbe helyezze.

Az esemény lélegzetelállító cirkuszi show-val kezdődött, majd a folytatásban a tizenkét tehetségkutatós csapat lépett a porondra. Voltak köztük vagány táncosok, dalos pacsirták, sőt egy fiúzenekar elrabolta a lányok szívét is, és még bűvész is varázsolt a színpadon. A reflektor aztán a cirkusz szépségkirálynő-jelöltjeire irányult. A kilenc ország tíz induló szépsége három szettben, utcai öltözetben, saját nemzeti viseletben és koktélruhában lépett a közönség és a zsűri elé. Az est fénypontja az eredményhirdetés volt, melyen kiderült hogy a Gravity tánccsapat nyerte a tehetségkutatót, a magyar táncosokból álló No komment pedig különdíjat kapott. A Circus Queen, azaz a cirkusz királynője, a 28 éves izraeli lány lett.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!
Még több 360 fokos videóért fel iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?