No image

Szétszedte a dalokat a No Dress Code Acoustic

Nánási Anita
1 hete 0 komment
Megosztás:

A Zene Sóstón koncertsorozatának szombati állomásán a No Dress Code Acoustic szórakoztatta a zenekedvelő közönséget.

A zenekar magyar és külföldi feldolgozásokat is játszott: az LGT, a Tankcsapda, a Pál Utcai Fiúk, a Guns 'N Roses és Shakira ismert slágerei is felcsendültek, akusztikus stílusban. Várhegyi Tamás, a No Dress Code Acoustic énekes-gitárosa úgy fogalmazott: szétszedik, majd újra összerakják, a saját ízlésükre formálják a dalokat.

– Az együttes tagjaival több különböző formációban is zenéltünk már együtt, majd jött az ötlet, hogy csináljunk közösen egy akusztikus zenekart – tette hozzá. – Szerintem ebben műfajban hallhatóak igazán, torzítás nélkül a hangszerek, melyeknek megpróbáljuk visszaadni az eredeti hangzását.

Várhegyi Tamás azt is elárulta, hogy az utóbbi időben már nem csak feldolgozásokkal foglalkoznak: saját számokkal is kísérleteznek. Bár a dalszerzés egy lassú folyamat, nincsenek híján a lelkesedésnek, hiszen a hattagú zenekarból mindenki rengeteg ötletet hoz a próbákra.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?