No image

Szőrgombócok a könyvtárban

Nánási Anita
2 hete 0 komment
Megosztás:

A kutya az ember legjobb barátja - ez első kézből megtapasztalható a terápiás ebekkel.

– Csiga az alapítványnál született, mondhatni az anyatejjel szívta magába, hogyan legyen segítő kutya, Zizi pedig öt éve dolgozik velünk – mutatta be lapunknak a türelmesen fekvő labradort és német juhászt Szabó Ágnes. – Mind a ketten már át is adják tudásukat az új generációknak, hiszen nagyon ügyes, jól kiképzett, fegyelmezett és emberközpontú ebek.

Csigával, Zizivel és Bodzával a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban ismerkedhettek meg gyerekek és felnőttek péntek délelőtt. Az Aura Segítő Kutya Alapítvány munkatársai az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatának részeként érkeztek az intézménybe. A foglalkozás résztvevői megtudhatták, mit is csinál egy segítő kutya, valamint ízelítőt kaptak az állatok ügyességéből és engedelmességéből, és egy jót játszhattak velük. Szabó Ágnes habilitációs kutyakiképzőként és terápiás kutya felvezetőként dolgozik az alapítványnál, elmondása szerint már a gyerekek viselkedéséből meg lehetett állapítani, hogy otthon van-e négylábú házikedvencük.

– Akik kutya mellett élnek, egyből felszabadultan és minden bohóckodásra készen állva kezdtek hozzá a közös játékhoz. A többiek először csak vártak és figyeltek, de később ők is megnyíltak és csatlakoztak hozzánk – mondta el a szakember. – Ezek az állatok az emberek életminőségén segítenek: vannak halló, rohamjelző, mozgássérült-segítő, vakvezető, személyi segítő és terápiás kutyák. Mindannyian speciális kiképzést kapnak azokra a problémákra specializálva, melyekben gazdáik támogatásra szorulnak. A terápiás kutyákat mi, a felvezetők visszük el mindig oda, ahol segítséget tudunk nyújtani.

Az Aura Segítő Kutya Alapítványnál a vakvezetésen kívül az összes célra képeznek ki ebeket. Szabó Ágnes hozzátette: terápiás kutyáikkal főleg halmozottan sérült gyerekekhez járnak fejlesztő foglalkozások kereteiben, de máshol is tudnak segíteni: Bodza kutya például a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórház pszichiátriai osztályán "dolgozik".

– Folyamatosan járjuk a megyét és visszük a hírét, hogy milyen csodálatos érzés egy segítő kutyával együtt játszani – tette hozzá a szakember.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?