No image

Táncházzenészek találkoztak

Nánási Anita
3 hónapja 0 komment
Megosztás:

Hatodik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Táncházszenészek Találkozóját szombaton. A rendezvénynek idén a Sóstói Múzeumfalu adott otthont.

Mohácsi Alberttől, a Kárpát-medencei Táncházszenészek Találkozójának szakmai vezetőjétől megtudtuk: az első négy alkalommal a Szentendrei Skanzenben gyűltek össze a muzsikusok. Egy pályázat lehetőséget adott a folytatásra azzal a kikötéssel, hogy a következő programokat Budapest vonzáskörzetén kívül rendezzék meg - így került a találkozó tavaly Ópusztaszerre, idén pedig Nyíregyházára, a Sóstói Múzeumfaluba.

– Az öt zenészportán három-három zenekar felváltva játszott egész nap, majd végül együtt is muzsikáltak. Ilyenkor nagyon különböző hangszer-összeállításokkal kell dolgozniuk, de már tavaly is nagyon jól működött ez a felállás – ismertette a nyíregyházi programot Mohácsi Albert. – A nagyszínpadunkon napközben hangszer bemutatókkal és gyerekprogramokkal, este pedig egy gálaműsorral vártuk az érdeklődőket.

A szakmai vezető hozzátette: a tizennyolc együttessel körülbelül 80-90 zenész érkezett a múzeumfaluba. A szombati programok célja a magyar népzene és hagyományok népszerűsítése volt, majd vasárnap egy zártkörű szakmai napon a hangszer- és énektanulásé volt a főszerep.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...

További videók
HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?