No image

Túra Debrecen sötét múltjába

Hajdu Ágnes
3 hete 0 komment
Megosztás:

Rejtélyes pincerendszerek, kivégzések, szellemek, boszorkányok, garabonciások.

Debrecen. A cívisváros történelmének kevéssé ismert, sötétebb oldalait feltáró túrára indultunk Halloween apropóján Horog Máté debreceni túravezetővel. A „Szellemes” Városjárás első helyszíne a csaknem 300 éves, a Piac utca és a Széchenyi utca sarkon található Kistemplom tornyának legfelső szintje volt. Ott egyebek mellett megtudtuk, igazi városi legenda, hogy a Csonkatemplom süllyed, ezért kell a Piac utca felől több lépcsőn lefelé menni. Az igazság az, hogy az elmúlt három évszázad során ennyi földdel, törmelékkel töltötték fel a környéket, ahol sokáig hatalmas sárban közlekedtek.

Belvárosi pincerendszerek

A túra folytatásaként a torony magasából a mélybe szálltunk alá. A szomszédos Révész téri épületek alatti világba kaptunk betekintést. A jelenleg az ottani református gyülekezett cserkészcsapata által használt pincében Horog Máté elmondta: nemcsak Eger, Pécs, vagy Tokaj rendelkezik Magyarországon pincerendszerekkel. Érdekes módon, - kisebb mértékben ugyan - de főleg a középkorban Debrecenben is szokás volt a házak alá pincéket építeni, azokat pedig sok helyen összekötötték. Ezek így nemcsak raktározásra váltak alkalmassá, hanem veszély esetén akár el is lehetett bennük bújni, menekülni. Az egyik leghíresebb ilyen pince a belvárosban a mai Gambrinusz-köz helyén volt, ahol a XVI. század első felében, az Egri csillagok regényből is ismert Török Bálintnak állt az udvarháza. (Debrecen akkoriban Török Bálint birtokának számított.) A legenda szerint ez a pincerendszer egészen a mai Nagytemplomig, illetve egy másik ága a Dósa nádor térig vezetett. Abban talán kincset is tároltak. Az udvarházat a XX. század elején bontották le, de a hosszú alagutaknak és a sok aranynak akkor már nyomát sem találták. Mindenesetre a Gambrinusz-köz, illetve a Piac utca ottani része alatt ma is találhatók komoly méretű pincék.

Megszégyenítő-, kivégző helyek

A Piac utca és a Kossuth utca sarkon elhelyezkedő két nagy kandeláber között Horog Máté arról számolt be, hogy ezek nevezetes helyek ugyanis a középkorban nagyjából itt működött a „törvényoszlop” és a „törvénykerék”. A mai régi Városháza főbejáratához közelebbinél lévő törvényoszlop kaloda volt, amely a bűnt elkövetők nyilvános megszégyenítésére, megkorbácsolására szolgált. A másik helyen a kerékbetöréseket végezték, illetve egy nagy karddal a hóhér lecsapta az elítéltek fejét. (Ez néha nem sikerült elsőre.)

1754-et követően a mai Kerekestelepen került sor a kivégzésekre, ahol törvényházat alakítottak ki. (Ez most üres telek.) Ott elsősorban akasztásokat, néha kővel történő agyonütéseket hajtottak végre. Az eredeti terv szerint a magas tégla talapzaton álló törvényház négy oldalán oszlopok álltak volna. Az egyik oszlop azonban rövid időn belül háromszor is ledőlt. A legenda szerint ez egy ártatlanul kivégzett ember átka miatt következett be, ezért később már nem is próbálkoztak a negyedik oszlop felhúzásával. A törvényház a XIX. századig működött. A bontott anyagból egy cívis az Erzsébet utcán lakóházat épített.

Keresztes lovag a színháznál

A túra következő állomásán, a Csokonai Színház mellett Horog Máté arról beszélt, hogy 1922-ben Béber László debreceni újságíró, - aki néhány évig a színházban is dolgozott - a mai Liszt Ferenc utcában kísértetet látott. Nagyjából ott ahol a DKV egykori irodaháza található működött a város istállója, sőt a boncolásokat is ott tartották. Amellett helyezkedett el a népszerű Korona söntés. Egy novemberi ködös, hideg estén Béber László kollégájával épp arra sétált. Mindössze két gázlámpa adott némi fényt amikor arra lettek figyelmesek, hogy a félhomályból egy középkori páncélos lovag tűnik elő. Odamentek hozzá interjút készíteni, mire az legnagyobb meglepetésükre annyit kérdezett: Bejöttök egy fröccsre? Kiderült, hogy ez a szomjas kísértet nem más mint Csolnakossy Gyula, akkoriban közismert színész, aki a tiltás ellenére az előadások szüneteiben, jelmezben átjárt kicsit iszogatni a közeli kocsmába.

Boszorkányok mégis vannak?

Bár az iskolában azt tanítják, hogy Könyves Kálmán királyunk Európában az elsők között mondta ki, hogy boszorkányok márpedig nincsenek, ezért betiltotta a boszorkányégetést, Horog Máté szerint ez csak részben igaz. Könyves Kálmán ugyanis csak az úgynevezett repülő-, vérszívó-, alakváltó boszorkák létezését tagadta, a kuruzslókról viszont rossz véleménye volt. Minderről már a Kálvin téren esett szó, ahol azt is megtudtuk, hogy Debrecenben is számos alkalommal került sor boszorkányégetésekre, melyek előtt sokszor tortúrának, kínzásnak vetették alá a szerencsétlen elítéltet. Ezekre valószínűleg a mai Nagytemplom előtt, illetve a régi Városháza elődjében került sor. A máglyákat viszont a gyakori tűzvészek miatt csak a városon kívül merték megrakni. Az utolsó boszorkányégetést a XVIII. század végén, Csokonai születése előtt hajtották végre Debrecenben. Csaknem 100 boszorkányperről maradtak feljegyzések. Egy jóval későbbről származó legenda szerint az 1989-es rendszerváltás előtt a Kálvin térről a Nagytemplom előtti területre vezető aluljáró oldalában azért volt egy vasajtó, hogy a kommunisták azon keresztül észrevétlenül tudjanak bemenni az istentiszteletekre – ismertette a túravezető.

Lunátikus, garabonciás

Sétánk utolsó helyszíne a lassan 500 éves Debreceni Református Kollégium volt, ahol túravezetőnk elmondta: nem sokkal a boszorkányégetések után az intézményben Hatvani István professzor már elektromos kísérleteket mutatott be. Róla egyik ismeretlen diákja Töredékek címen írt, melyben azt állította, hogy ő a magyar Fauszt, aki eladta a lelkét az ördögnek. Az ördögtől megszerezte a Holtak könyvét, melyet a Nagycegléd utcai temetőben, a mai Fényesudvari lakótelep helyén talált meg. Segítségével például a Bálteremben vizet fakasztott és nők szoknyája alá tudott nézni.

Horog Máté szerint Jókai Mór egyik kisregényéből tudjuk, hogy a XVI. század végén, a XVII. század elején éjszakánként néhányan lunátikus szellemalakot, vagyis alvajárót, holdkórost véltek látni a kollégium tetején mászkálni. Egy idő után kiderült, hogy nem erről van szó, hanem a legidősebb diák éjjelente így kereste fel az egyik professzor lányát.

A túravezető a garabonciás diákokról is szót ejtett. Kiderült, ezen fiatalokról azt képzelték, hogy a forgószéllel járnak és az elásott kincsek helyét ismerik, de arról nem beszélhetnek, különben megnémulnak. Csokonai Vitéz Mihályt és Petőfi Sándort is ilyeneknek tartották – tette hozzá.

A meteorit bosszúja

Horog Máté végül arról is beszélt, hogy 1857-ben fúródott a földbe Kaba közelében, a világűrből érkezett híres kabai meteorit. A cipő alakú fekete követ akkor Bécsbe akarták vinni, de a református kollégium professzorai nem engedték elszállítani, mondván ez a miénk. Így most is itt van. Manapság 20-25 darabkáját őrzik világszerte. – Egy legenda szerint az a város ahol ezt a követ őrzik, a lehullástól számított 200 év múlva tűz által elpusztul. Ezért 2050 körül mégiscsak át kellene adni a bécsieknek úgy 10 évre a meteoritot – fogalmazott nevetve a túravezető.

Orosz Csaba

Videó: Hajdu Ágnes

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért fel iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!

​​​​
A CIKK ÉRTÉKELÉSE:0.00 (0 szavazat)
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5
Loading...
Az értékeléshez be kell jelentkeznie!


További videók
0 Hozzászólás népszerűség szerint

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL Szeretnéd megkapni
a legfrisebb tartalmakat?